Digitális oktatási cselekvési terv – 8. intézkedés
A tudatosság javítása azt eredményezi, hogy az emberek érzékenyebben fognak hozzáállni egy sor, az új technológiák kapcsán esetlegesen felmerülő kérdéshez, köztük az etikai, környezeti fenntarthatósági, adatvédelmi és elektronikus adatvédelmi, gyermekjogi, valamint a megkülönböztetéssel és előítéletességgel – így többek között a nemi, fogyatékossági, etnikai és faji megkülönböztetéssel – összefüggő kérdésekhez.
Minden európainak, köztük a diákoknak, álláskeresőknek és munkavállalóknak is, digitálisan képzettnek kell lennie ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjon az új és kialakulóban lévő technológiákhoz, és sikeresen helyt álljon a társadalmi változások közepette.
Az oktatási és képzési szakembereknek – a szakma minden területén és szintjén – rendelkezniük kell a szükséges kompetenciákkal és gyakorlati ismeretekkel ahhoz, hogy munkájuk során hatékonyan és magabiztosan tudják alkalmazni a technológiák széles skáláját, így a mesterséges intelligenciát is.
Célkitűzések
Az Európai Bizottság aktualizálta a digitális kompetenciakeretet (DigComp 2.2), mely így már tartalmazza a mesterséges intelligenciával és az adatfelhasználással kapcsolatos készségek, ismeretek és attitűdök leírását is. A Bizottság ezenfelül támogatni fogja a mesterséges intelligenciával kapcsolatos, oktatási és képzési célú tanulási segédanyagok kifejlesztését is.
A frissített kompetenciakeret több mint 70 példát tartalmazó függeléke segítségével a polgárok könnyebben megérthetik, hogy a mindennapi életükben hol és milyen helyzetekben találkozhatnak mesterségesintelligencia-rendszerekkel. Az aktualizált kompetenciakeret a kialakulóban lévő technológiák leggyakoribb alkalmazási területeire vonatkozóan is felhoz gyakorlati példákat.
A cél az, hogy minden polgár képessé váljon arra, hogy a mesterséges intelligencia és az autonóm döntéshozatal által vezérelt digitális technológiák magabiztos, körültekintő és felelős felhasználójává váljon, és jobban megértse a mesterséges intelligenciát, annak lehetőségeit és korlátait.
Fő tevékenységek
-
2021
- Megkezdődött a munka a kompetenciakeret gyakorlatközösségéhez tartozó szakértők és érdekeltek közreműködésével. A gyakorlatközösség résztvevői megosztják egymással információikat és erőforrásaikat, megbeszéléseket folytatnak munkacsoportokban, valamint beszámolnak a digitális oktatással kapcsolatos legújabb elméletekről és azok gyakorlati megvalósításáról.
- Összegyűjtöttük, létrehoztuk, felülvizsgáltuk és rendszereztük a kompetenciakeret 4. pillérét alkotó, kialakulóban lévő digitális technológiákkal és szolgáltatásokkal kapcsolatos ismeretek, készségek és attitűdök példáit.
- Szerveztünk két nemzetközi online találkozót, melynek résztvevői megállapodtak az aktualizált digitális kompetenciakeretbe tartozó, a mesterséges intelligenciával és az adatműveltséggel kapcsolatos készségekről, ismeretekről és attitűdökről.
-
2022
Közzétettük az aktualizált digitális kompetenciakeretet (DigComp 2.2).
Finanszírozás
Ez az intézkedés az EU Erasmus+ programja révén részesült finanszírozásban.
További információk
Látogasson el a digitális kompetenciakeret honlapjára, ha pedig segíteni akarja a kompetenciakeret fejlesztését, kérjük, csatlakozzon a gyakorlatközösséghez.
További információkért olvassa el a DigComp-tájékoztatót és -brosúrát vagy tekintse meg a témában készült videót.